2008. április 7., hétfő

51,) Hétvége

A hétvégénk elég jövös-menősre sikerült.
Szombaton meglátogattuk Éva nenét Szigetváron, aki nem régen szült,,,illetve vették ki belőle a babát a 35. héten , mert nagyon terhességi toxémiára hajlott az állandó magas vérnyomásával és a fehérjés vizeletével.
Léna baba egy tündér, dús süni hajával, és szinte 2 kiló 10 dekájával:)))))

Hazafelé beugrottunk Drávatamásiba, a kikötőbe.
A fiúk nagyon élvezték a sok lépcsőzést, Martin pikk-pakk lennt is volt, csak Danika szöszmötölt lefele, ugyanis (szerinte) tériszonya van:)



Addig engem természetesen lekötözve kínlódtattak a gonosz párák:)




Vasárnap kis városunk egyik sportcsarnokába, Cirkusz-féleség érkezett.
Danika már eleve nem kért belőle, úgyhogy hárman mentünk: Anya, Martin és Én.
Hát elég unalmas volt, azért 1-2 gyereknek tetszett,,,de azok sem mi voltunk:)
A szünet közeledtével Martin már nyihogott, hogy menjünk haza,,,én pedig a fél előadás alatt csak a földön másztam, és az elhullott pattogatott kukoricáinkat gyűjtőgettem önszorgalomból:))),,,
,,, majd ezt megúnva a lufimat csapkodtam össze-vissza:)))




Úgyhogy amilyen gyorsan csak tudtunk, leléptünk:)))


6 megjegyzés:

Gabi írta...

Klassz hétvégétek volt.:)Csak sajnáljuk,hogy az az előadás nem jött be.:(
A kisbaba nagyon cuki!Jó egészséget kívánunk nekik!:)
Szkokán fiúk

Zoárdka mindennapjai írta...

Szia Jázmin!!Rég jártunk erre de visszaolvastuk a lemaradásunkat!!!Sok minden történt veled ahogy olvastam:))Nagyon édes az új családtagotok:)))Nem is láttunk még ilyen halacskát:)))
Nagyon csinos vagy a képeken.Puszi.:)))

Bogár és Gerti írta...

Azt a tünci babát jól megszuttyongattam volna :)
Jól szórakoztatok ;)
Puszi

Ákombákom és Réka írta...

Nagyon szép babóca:)
Szuper hétvégétek volt, de máskor ne hagyd ám magad!
CCuuppp Ákom, aki már teljesen itt van:)

Mia és Maja írta...

De édi babika!:)))

De hogy Te milyen csinike voltál már megint édes barátnőm!:)

Szépséges vasárnapot Nektek!:)
puszika!!!

Ákombákom és Réka írta...

Merre jársz báránykám?!