A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépségverseny. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépségverseny. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. június 24., szerda

202,) Szépségverseny 2009.06.20.


I. Barcs szépe

választás:

Délelőtt 10 órára kellett menni a verseny színhelyére a színpadi főpróbára. Ez kb. délig tartott, itt a színpadi útvonalat mutatták be, majd kiosztották az egyenpolókat. Ugyanis először mindenkinek farmer-poló összeállításban kellett felvonulni, majd ünnepi-estélyi öltözetben (kivétel volt a tini és a felnőtt kategória, nekik bikiniben is). Szerencsére a lepedő méretű L-es poló helyett tudtam szerezni egy S-es méretűt, amit a főpróba után otthon rögtön kezelésbe is vettem,,,értsd: beszűkítettem, majd felhajtottam az ujjait is,,,így aránylag elfogadható fazon lett a szörnyűből (nekem minden szörnyű, ami nem köldökig kivágott:-))) ). Délután jött a nővérem, ő sminkelt ki nagyon profin, majd én besütöttem a hajam,,,amiből odaérvén természetesen már nem volt semmi:-). Fél 6-ra kellett odaérni. Először kezdték a kicsikkel ,,,és így tovább,,,Az eredményhirdetésre kb. fél 10 körül került sor, ahol is kiderült, hogy:


II. Udvarhölgy lettem (azaz 3. helyezett) és a zsüri különdíjasa:-).

Ajándékok:

- vacsora utalvány 2 személyre
- 20 % kedvezmény a KoryStyle&Co által szervezett modelltanfolyam árából
- 1 hónapos műköröm bérlet
- 30 000,- értékű portfólió fotózás Vukic Korinna fotós által
- 5 alkalomra szóló masszázs bérlet
- kozmetikai tetoválás 50% kedvezménnyel
- 6 alkalomra szóló szolárium bérlet
- 3 havi fitnessz bérlet
+ még millió kedvezmény fodrász, smink, fotózás stb. árából

A különdíj pedig szintén fotózás Posza Róbert fotós felajánlásában.

Én nagyon élveztem ezt az egészet, én mindig is szerettem a színpadot, meg az ilyen magamutogatás félét:-),,,nagyon jól éreztem magam,,,Szép nap volt,,,nem felejtem el soha, az biztos:-).

És akkor pár kép:










Hajnalkák a négyzeten :-)
(Dundika a zsűri tagja volt)



2009. június 13., szombat

199,) Szépségverseny/ 2.rész



Meez 3D avatar avatars games


Tegnap megvolt a selejtező, nálunk (az érettek:-) ) mindenki bejutott a döntőbe, ami jövő szombaton lesz. 10-kor főpróbázunk, 18 órakor pedig indul a verseny.
Ma pedig végre az estélyim is le lett tudva,,,,gyönyörűűű:-).
Egyenlőre ennyit,,, a többit majd 20-án.

Ui.: Szeretném megköszönni mindenkinek aki vette a fáradságot és szavazott rám!!!!
Köszike,,,

,,,, és Világbéke:)))))))))))))))




2009. május 31., vasárnap

191,) Szépségverseny Anyával:))))))



Hát bekattantam rendesen és közkívánatra:) jelentkeztem az I. Barcs és környéke szépségversenyre "érett szépség"- (bár nem érzem annak magam:) )- kategóriában.
A döntőbe jutáshoz ( mely június 20-án lesz) először is szavazatokat kell gyűjteni,,,úgy, hogy ha valaki érdemesnek talál rá, megköszönöm ha szavaz rám:)))),,,itt:

(akik "ismernek" a nevemet is tudják, azért nem írom ide)

Természetesen itt a blogban majd közlöm a további fejleményeket is a versennyel kapcsolatban. A következő selejtező június 12-én lesz, ott derül ki, hogy kik jutnak be a döntőbe.

Köszönöm!
Puszi
Hajni