2008. május 30., péntek

71,) Epreskertben

Múlt héten szombaton-két vakolás között-ellátogattunk az eper "Szedd magad" akció helyszínére. Tavaly is voltam, igaz akkor még passzív szemlélője voltam a dolgoknak a hordozómban ücsörögve. Idén annál aktívabb voltam, és nagyon élveztem a dolgot.

Itt éppen haladunk a célunk felé,,,
,,,az epreskertbe:)



,,,és csak szedtem és szedtem és szedtem,,,,,


Természetesen csakis a zöldeket:))
Ezáltal elemi károkat:) okoztam a gazdának,,,Anyáék győzték eldobálni azt a kb. egy kilónyi zöld epret amit kínkeservesen összegyűjtögettem:(((
,,,morrrrr,,,


,,,méghogy a pirosat kell szedni??? De a zöld sokkal szebb,,,


Nem tiltott a gyermekmunka? ,,,,:)))


A jóból is megárt a sok,,,,
irány haza:)


2008. május 28., szerda

70,) Locsi-pocsi

Tegnap megkezdtem a strandszezont.:))
Anya reggel engedett vizet a homokozó-medence -virágomba,,,ami délutánra szuperűl megmelegedett,,,úgyhogy csobbanthattam bele hab testemet:).
Természetesen milliószor ki-be kellett járnom, aminek következtében egy óra múlva több fű volt bennt, mint víz.:)
A fiúkat is bele engedtem röpke 2 percre, majd hangos visítással tudtukra adtam, hogy már nem kívánatos a társaságuk:),,,úgyhogy Anya ma előkotorja nekik a nagy medencét, hadd élvezkedjenek ők is,,,,

Ui.: Ma kezdjük a csempét felrakni, és elvileg ma jönnek az ablakok is, pénteken pedig a konyhabútor. Már egész jól megszoktuk ezt a kupit és a koszt:)))))

2008. május 25., vasárnap

69,) Boldog gyermeknapot !

" De azt akarom, tisztán és fehéren,

legyetek vígak és bársonyba-járók,

a kezetekben egy nagy arany-érem,

s hódítsátok meg az egész világot !"

( Kosztolányi Dezső )

68,) Martin aranyköpése



Fiúk az udvaron.
Rex (németjuhász) elengedve.
Gondolom (mert én bennt voltam) Rex elkezdte szagolgatni a Martint, aki így reagált :
"-Ne szagolj, ne szagolj én jó ember vagyok !!" :))))

2008. május 22., csütörtök

67,) "Az, aki szép,,,,

,,, az reggel is szép" :))

2008. május 20., kedd

66,) A lelkünknek,,,

,,,jót tesz, ha ezt a képet nézegetjük,,,,hogy talán,,,,egyszer,,,,,valamikor,,,,,a miénk is hasonlócska lesz majd,,,,,,,


De egyenlőre "nyugaton a helyzet változatlan",,,,,por, por, és még több por,,,,,
,,,és talán még ma vizünk sem lesz:(((((
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!

2008. május 16., péntek

65,) Nem értem,,,,,

,,,,hogy Anya miért nem értékelte , amikor pizsamában visszamásztam a kádba :)))))))))




2008. május 15., csütörtök

64,) Kommentár nélkül,,,

,,,konyha volt :)))

,,,konyha nincs :(((((((



,,,az előszoba, mint "konyha":)


Ui.: Anya a rongyidegzetűek klubjának tiszteletbeli tagja lett:)))))))))))))))))))))

2008. május 11., vasárnap

63,)Felújítunk,,,

Háááát, Anyának nem ilyen mosollyal teli a szája, a rá váró por, törmelék és koszhalomra gondolva,,,,úgyanis minden lelki erejüket összeszedve rászánták magukat az ősők a konyha és a fürdőszoba szétverésésre:(.
Apa már ma csinált egy kis törmelékhalmot a fürdőbe, amitől már Anya most vísítófrászt kapott volna legszívesebben,,,,
Elöszőr a konyhával fogjuk kezdeni, ugyanis már a csempéket jó 3 éve megvették Anyáék és lassan összegyógyulnak a spájzban, vagy rosszabb esetben kimennek a divatból:))).
A konyhabútor már levan foglalozva, azt majd hónap végén szállítják haza, addigra készen kell lenni a konyhának,,,a tűzhely is megvan már a boltban,,,,igaz minden lebeszélés és érvelés ellenére Anya akkor is és csakis Inoxot akart és nyert (na jóóóó, volt aki dícsérte, és ajánlotta, hogy az ún. "tappancsmenteset" kell venni, úgyhogy Anyáék tapogattak a boltban ezerrel, hogy melyiken nem látszik az újjlenyomat,,,és hihetetlen, de vannak különbségek inox és inox között).
Úgyhogy így állunk,,,,
Ezért kevesebbszer tudok jönni,,,,, majd ahogy Anya törmeléktől és portól összerongyolódott idegei megengedik:))))
Addig is puszi mindenkinek és nagyon szép napokat!!!!
Jázmin

2008. május 6., kedd

62,) Nárcisz-nap Babócsa 2. rész-képek

Európa legnagyobb kiterjedésű összefüggő nárciszmezője.
A história szerint a területet a török hódoltság idején a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére.
A hátam mögött arról a sok fehér akármiről van szó,,,,:)
A kutyabemutató nagyon bejött nekem,,,,tudniillik oda vagyok a vuvákért,,,:)

,,,viszont hajókirándulásra mostanában nem kell, hogy elvigyenek,,,:)



Jaj, itt Anya csak nem a Rékasi Károllyal ölelkezik??,,,,,deeeeeeeeeeeeeeee:)))))



Ez a firkálmány nem az én művem,,,,


,,,,hanem Enikőé:)))


Szuperűl elvoltam, jól éreztem magam,,,,:)



Nyam-nyam babgulyás,,,:)))



Anya csak (egy) van,,,,:)



Orsi nene alkeszkodik,,,:)

2008. május 5., hétfő

61,) Nárcisz-nap Babócsa 1. rész

Szombaton Babócsán jártunk, ahol az évente már hagyománnyá vált Nárcisz napot tartották. Anyáék utoljára , talán Martin 4 hónapos korában voltak,,,úgyhogy épp itt volt az ideje ellátogatni ismét.
Mi olyan fél 4 körül értünk oda,,,,gyorsan elmentünk megnéztük a nárciszokat,,,mert hát az a lényeg egy nárcisz-napon:),,,majd Apával siettem a 4 órakor kezdődő kutyás bemutatóra ,,,mert hát ugye azt nem lehet kihagyni:)
Amig én Apával bemutatót néztem, addig Anya Orsi nenével és a fiúkkal nézelődtek, pattogatott kukoricát , kürtős kalácsot, üdítőt szereztek:),,,
Volt a szórólapon egy olyan is, hogy Baba-Mama szépségverseny:),,,,, amelyen indulni szerettünk volna Anyával:)))), de két oka volt, hogy mégsem jött össze:(.
Az egyik, hogy a Mama szó itt nagymamát jelentett:-O,,, - és mivel Anyának nem volt kedve eljátszani a saját anyját - így ez volt az egyik ok amiért lecsúsztunk a versenyről:).
A másik , hogy április közepéig lehetett jelentkezni,,,amit ugye sehol nem hirdettek.
Úgyhogy így jártunk, pedig nagyon szépséges voltam azon a napon (is) :))).
A színpadon lévő műsor nemigen kötött le egyikünket sem, a Rékasi -Détár házaspár volt a vendég,,,Enikő énekelt párat,,,de őt is inkább hallgattuk, mint néztük:), úgyanis találtunk jó kis padot megunknak, ahol szuperül elvoltunk.
Közben Martin megéhezett babgulyásra, Danika palacsintára,,,így a vacsi is le lett tudva:)
Ekkor már 7 óra körül járt, és elég hideg volt, úgyhogy gyors kajálás után eljöttünk haza,,,
Ringatni ma sem kellett:)))
Ui.: Képek jönnek a Nárcisz-napról:)

2008. május 4., vasárnap

60,) Boldog Anyák napját,,,,

kívánunk Anyukánknak, a csokonyai és a dombói Mamáknak,,,

és minden kedves blogolvasó Anyukának, Kismamának, Nagymamának:))

Millió puszika: Jázmin, Martin és Dániel

2008. május 2., péntek

59,) Május 1.

Tegnap délután mi is kilátogattunk a majálisra, ugyanis nekem ilyenben még nem is volt részem,,,
Kettő óra körül mentünk, és ekkor még csak pár ember lézengett,,,úgy 3-4 óra körül kezdtek szívárogni,,,,,
Volt rengeteg kacatos sátor, édességes, lángosos stb.,,,
Mi körülbelül 5-ször körbejártuk, mert a fiúk nem tudták, hogy mit válasszanak,,,
Azért nagy nehezen megszületett a döntés,,,és mily meglepő, de az itthoni fegyverarzenált kellett növelni egy pisztollyal és egy puskával,,,:(
Én jól elvoltam, bírtam a nagy teret, ahol lehetett össze-vissza rohangálni:)
Itt éppen elbambulóban,,,,

Míg Martin körhintázott, addig Anyával és Danikával fotózkodtunk,,,:)



A pattogatott kukorica sem maradhatott ki,,,:)


Martin körözik,,,:)



Itt meg hot-dogozunk,,,:)


Itt Martin Talmácsit utánozza,,,:)


Pont a nagy eső előtt indultunk haza, de Anya hirtelen felindulásból úgy döntött, hogy ugorjunk ki Éva nenéhez Gárdonyba, mert ugye én még nem láttam Léna babát, mert pont a szokásosakat köhögtem amikor útoljára voltunk.
Anya nagyon meglepődőtt most, mert amennyire odavagyok a babákért Léna nem igen hozott lázba,,,,néha eleresztettem egy "Ott a baba"-t, de különben semmi,,,,
Lehet, hogy már nagyon fáradt voltam, mert mikor hazaértünk gyors fürcsi után úgy kidőltem, hogy csak na,,,:)
Jó kis nap volt, és jó fárasztó is,,,nekem:)