A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanácsadás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanácsadás. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. augusztus 6., csütörtök

216,) 3 éves tanácsadás


Tegnap megejtettük a 3 éves tanácsadást.
Fél 1-re kellett mennünk, mert jelenésünk volt a védőnőnél, különböző vizsgálatok miatt. Ugyanis új divatként (Martinnál még nem volt) 3 évesen látás- és hallásvizsgálat van:-O. Mondtam is a védőnőnek, hogy aki kitalálta ezt a marhaságot, nem igen látott még 3 éves gyereket,,,szerintem 95 %uk nem emelgeti a kezét, hogy melyik fülén hallja a csipogást,,,sem a szemvizsgálatnál nem mondja, hogy merre is áll az a villa:-O.
Na mindegy,,, Jázmin is az első két csipogásnál még közreműködő volt (el is találta:-) ), aztán már meg is unta.
A szemvizsgálatnál pedig a szemét sem engedte nekem befogni,,,úgyhogy aláhúztuk, hogy nem együttműködő:-).


És ami még jellemzője a kisasszonynak így 3 körül:-):

TESTI FEJLŐDÉS:

Testtömege: 12,5 kg
Testmagassága: 95 cm
Mellkaskörfogata: 47 cm
Vérnyomása : 80/50Hgmm ,,,,az enyém is ennyi szokott lenni:-))))

PSZICHÉS, MOTOROS, MENTÁLIS, SZOCIÁLIS FEJLŐDÉS :

Egyszerű formákat rajzol: igen
Főbb testrészeit megnevezi: igen
Lépcsőn váltott lábbal jár: igen
Érzelmeket kimutat: igen
Szerepjáték megjelenik: igen
Társakkal szívesen játszik: igen
Rajzát megnevezi: igen
Fél lábon néhány másodpercig megáll: igen
Segítséget kér: igen
Én-tudata kialakult: igen
Nehezen lehet vele kapcsolatot teremteni: nem
Viselkedése általában kiegyensúlyozott: igen
Gyakran agresszív: nem
Nagyon fáradékony: nem
Étvágytalan: nem
Nehezen fogadja el az új helyzetet: nem
Visszahúzodó: nem
Érdeklődése beszűkült: nem
Szobatisztaság kialakult: igen

LÁTÁS, KANCSALSÁG VIZSGÁLATA

Rajzolásnál 10 cm-nél közelebb hajol a papírhoz: nem
Gyakori pislogás észlelhető: nem
Takarás ellen tiltakozik: igen
Hunyorít: nem
Célzott figyeléskor fejét gyakran ferdén tartja: nem

HALLÁS VIZSGÁLAT

Suttogó hangra figyel: igen
Audiometerrel nem vizsgálható.

BESZÉDFEJLŐDÉS:

Rövid mondókát, verset mond: igen
Személyes névmásokat használja: igen
Beszéde érthető: igen

MOZGÁSSZERVEK VIZSGÁLATA:

Végtagok alaki eltérése: nincs
Láb deformítás: nincs
Hanyagtartás: nincs
Végtagok funkcionális eltérése: nincs
Mellkas elváltozás: nincs
Gerinc rendellenesség: nincs

Na ennyi,,,, hála istennek minden tökéletes:-)))!

Ja, bónuszajándéknak pedig megkapta a nagy nehezen beszerzett, és idén esedékes kullancselleni szurit is:(((.



Séta a rendelő felé,,,





"Páté" komám is jött velünk,,,ő a 2 éves tanácsadására igyekezett





Szuri után, vigasz -csoki evés közben:-)



Látod Páté,,,ide kaptam a szexi combimba:-)



2008. július 30., szerda

98,) Tanácsadáson


Ma délután felkerekedtünk, összeszedtük Zsuzsit és Mátét, hogy megejtsük mindkettőnk esedékes tanácsadását.
Nekem a 2 évest,,,,
A magasságom 85 centi, a súlyom pedig 10,5 kiló.
És nehogy má' olyan jó legyen ott nekem, gonoszanya jóvoltából kaptam egy aranyárban mért /16 000,- :-O/ szurit,,,a Prevenar-t /pneumococcus ellen/.
Hamar túltettem magam a dolgon, 10 másodperc után már semmi bajom nem volt.
Miután hazaértünk, gyorsan ettem fánkot, majd szokásommal ellentétben,,,elaludtam,,,és jelenleg is ezt teszem:))).

2008. április 3., csütörtök

49,) Tanácsadás

Tegnap tanácsadáson jártam, ugyanis gonoszAnya jóvoltából megkaptam az első kullancs-encephalitis elleni szurimat,,,amit egy hónap múlva követ majd a második:(((
Természetesen én már a váróban előre edzettem a valódi sírásra, mert ugye várni is annyira fáj,,,hogy gyorsabban haladjunk megint Anya mért, Sári néni pedig írt:) : 10 kiló vagyok és 83 centi:). Különben a szuri nem volt vészes, hamar elfelejtettem az egészet:)
,,,indulásra készen,,,de valami nagyon fáj.)

,,,a krokodilkönnyes, fájdalmas arckifejezés, a hajpántnak :) szól

,,,jól elpanaszkodtam Apának, hogy "Anya, bla-bla-bla-bla":) és közben mutogattam a hajpántomat:)


,,,rossz üzlet,,,
,,,hajpánt helyett két copf:(

,,,szent a béke,,,indulhatunk:)))


,,,még indulás előtt gyors oda-vissza babakocsi rángatás:)


,,,jussomra várva 1.)


,,,jussomra várva 2.)

2008. február 20., szerda

26,) Tanácsadás

Megejtettük a 18 hós tanácsadásomat,,,már épp ideje volt,,, de sajna valamelyikünk mindig betegeskedett,,,mármint Martin vagy én. Ugyanis ő is jött, mert január 4-én volt 6 éves, és hát nekik is jár egy kis élvezet:))). Martin gálánsan előreengedett, egy kicsit pityeregtem, de hamar abba hagytam, ,,,Martin is gyorsan végzett, és ő sem sírt:)
Természetesen előtte le is mértek, pontosabban Anya, mert a védőnéninek más dolga volt,,,
Magasságom: 81 cm
Súlyom (netto:)): 9700 gramm
Legközelebb egy hónap múlva megyek, mert megkapom a kullancs elleni szurimat is:(((