A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejlődés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejlődés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. június 29., hétfő

203,) Szobatisztaság


Már jó ideje illett volna megírnom ezt a bejegyzést.
Ugyanis tésasszonykánk kb. január óta nappal, és április vége-május eleje óta éjszaka is szobatiszta.
Könnyű helyzetben voltam vele, semmi hókusz-pókusz, könyörgés,,,,egyszerűen már egész télen az volt a rögeszmélye, hogy amint hazaértünk valahonnan, rögtön kiugrott a bugyijából (ejj, hogy fognak neki örülni a pasik:-))) ),,,,és így volt egész nap.
Úgyhogy adta magát a dolog, hogy magától ráüljön a bimbire. Nem mondom, azért van egy pár folt a padlószőnyegen :-),,,
Van egy bimbije a fürdőszobában, illetve egy a szobájában,,,és amelyik közelebb van , azt használja.
Soha nem szólt, hogy pisilnie kell, hanem amint érezte amit éreznie kellett,,már futott is valamelyikhez.
Az éjszakát pedig egyszerűen lesz ami lesz alapon próbáltuk ki,,,és a kb. 2 hónap alatt egyszer sem pisilt be éjszaka.
A vásárlásokat is eddig elég jól megúsztuk,,,,soha nem jött rá házon kívül:-).
A nagyszülőkhöz azért bimbivel felvértezve megyünk,,,ugyanis a WC-t még nem próbáltuk, egyenlőre örülünk annak ami van,,,:-)

2008. július 24., csütörtök

94,) Evés



Mostanában a kulturáltan evők/ivók táborába tartozom.
A lényeg, hogy jó szilárd :) /pörki tésztával, krumplis tészta stb. / legyen a kaja,
mert a híg (leves), illetve a főzelék sűrűségű ételekkel azért még tudok csodálatos dolgokat művelni, de megpróbálom azokat is kultúráltan elfogyasztani, igaz nem mindig sikerül.
Arra viszont nagyon allergiás vagyok, ha valaki etetni akar, akkor olyan vísítást tudok vágni, hogy az illető rögtön eldobja a kanalat/villát, illetve belenyomja a kezembe.



A kis falatok (katonák:) gyártása is első osztályúan megy, egyedül kenem a vajat a kenyér/zsemle/kifli darabra, és teszek rá szalámit.
Szeletelni is nagyon szeretek, szalámit, uborkát, sajtot,,,gyönyőrűen össze tudom trancsirozni,,,,aminek persze nem örül senki.
Igaz a vaj /margarin mennyiségét még nem tudom késsel szabályozni, úgyhogy van olyan amikor egy falat kenyérre kb. 2 dkg margarin kerül:P,,,

,,,de én nem panaszkodom,,,,imádom.



Na jó,,,néha a kultúráltság kicsapja a biztosítékot:))))