2009. június 29., hétfő

203,) Szobatisztaság


Már jó ideje illett volna megírnom ezt a bejegyzést.
Ugyanis tésasszonykánk kb. január óta nappal, és április vége-május eleje óta éjszaka is szobatiszta.
Könnyű helyzetben voltam vele, semmi hókusz-pókusz, könyörgés,,,,egyszerűen már egész télen az volt a rögeszmélye, hogy amint hazaértünk valahonnan, rögtön kiugrott a bugyijából (ejj, hogy fognak neki örülni a pasik:-))) ),,,,és így volt egész nap.
Úgyhogy adta magát a dolog, hogy magától ráüljön a bimbire. Nem mondom, azért van egy pár folt a padlószőnyegen :-),,,
Van egy bimbije a fürdőszobában, illetve egy a szobájában,,,és amelyik közelebb van , azt használja.
Soha nem szólt, hogy pisilnie kell, hanem amint érezte amit éreznie kellett,,már futott is valamelyikhez.
Az éjszakát pedig egyszerűen lesz ami lesz alapon próbáltuk ki,,,és a kb. 2 hónap alatt egyszer sem pisilt be éjszaka.
A vásárlásokat is eddig elég jól megúsztuk,,,,soha nem jött rá házon kívül:-).
A nagyszülőkhöz azért bimbivel felvértezve megyünk,,,ugyanis a WC-t még nem próbáltuk, egyenlőre örülünk annak ami van,,,:-)

4 megjegyzés:

Great írta...

nagy gratua Jázmin, én még nem tudom mi ez, de anya mondta, hogy nagydolog ez, és ügyes kislány vagy.amelett, hogy szép. kár, hogy öregebb vagy nálam .csók. Hugo

Bogár és Gerti írta...

Gratula :D

Nekünk is január óta vannak pelustalan időszakunk ... de balesetek vannak, mert nem mindig ér rá :-P
Bili meg... már mindenhol van ;) 1-1 :) Ha más nincs jó a budi is ;) Isteni lehúzni ;)

A csajoknak nagyon megy... pedig ijesztgettek, hogy a fiúk ügyesebbek és a lányok hugyosak :$ ... nem is ugye?
Puszi

Évi írta...

Ügyes ez a csajos na. kérem:-))))

és mindent egyedül!!!fantörpikus.

Pusz, csajócák

Mia és Maja írta...

Gratulálunk ,ügyes vagy édes barátnőnk.:)
Miácska is szobatiszta,nappal már több mint egy éve,éjszaka pedig tavasz óta nincs pelus.:)
De Mia más,ő nagy zűrzavart csap minden pisilásból,kakilásból...;)
PISZILNI KEEEEELL,KAKILNI KELL!!;))
Vetkőzik és várja,mint egy királykisasszony,hogy rohanjunk a bilikével.;)
Ha "nem halljuk meg",akkor muszáj neki egyedül elintézni a dolgokat,ami egy bölcsis lánynak megy is szépen...:p;)
Puszika!!!