2008. június 2., hétfő

73,) A barcsi nemzetközi vásáron

Vasárnap Anyával -mert Apát hagytuk csempézgetni:)))- ellátogattunk a XII. barcsi nemzetközi vásárba.
10 órakor kezdődőtt a gyermek előadás, ami kb. 5 percre kötötte le a figyelmünket, úgyhogy inkább körbejártunk.
Az első sátrasnál Danika rögtön vett egy tokot az Mp4-ének, majd megnéztük a kiállított autókat.

A fiúk gyakoroltak kicsit a kukásautón ,,,"ki tudja, mit hoz a jövő":)))) címmel.


Utána kaptunk 4 percet, hogy kiugrálhassuk magunkat,,,ahol az első egy percet masszív állásban töltöttem,,,,majd miután leégett a bőr a talpamról:))) Danika megkegyelmezett és átvitt az árnyékba.



Na itt már tetszett a dolog,,,de azért olyan vehemensen nem ugráltam, mint otthon az ágyon szoktam volt:)


A 4 perc letelte után angolosan távoztunk:)


Miután kiugráltuk magunkat és az agyunk is kellőképpen felforrt, bevetettük magunkat az ovis terembe,,,,ahol Barcs jellegzetes épületei voltak papírból, meg minden más dologból nagyon szuperül megcsinálva.
Természetesen engem mindennél jobban vonzott a vendégkönyv és a rajta hagyott toll, amivel olyan szépet tudtam volna odafirkantani, de gonoszAnya meghíusította a tervemet,,,
,,,morrrrr,,,


Majd miután nem jött össze a fizikai találkozom a papírral és a tollal,,,úgy döntöttem szétnézek én is , mit kreáltak ezek az ovisok.
Természetesen ez a tervem is kudarcba lett fullasztva, miután bontani szerettem volna az építményeket,,,
Úgyhogy innen is angolosan távoztunk,,,,és elmentünk haza.
,,,,újabb morr,,,

1 megjegyzés:

Zoárdka mindennapjai írta...

Szia Jázmin!!Visszaolvastam megint,nagyon klassz programokon voltatok anyáékkal:)))Az a sok fini eper...nyámmmm:PImádom:)))Az ugrálóvárat még nem próbáltam,de talán idén falunapon én is ki tudom:)))Sok-sok puszi:))