2008. október 19., vasárnap

130,) Szülőin



Nemrég Danikáéknál voltam szülői értekezleten.
 Ilyenkor meg lehet nézni az addig írt dolgozatokat, felmérőket.
 Megbeszéljük, hogy mennyi legyen az osztálypénz, hova menjenek osztálykirándulásra stb. Idén, mivel most vannak utoljára így együtt (erről lejjebb), mint osztály és mint utolsó éves alsósok, úgy döntöttünk, hogy 2 napos kirándulás legyen.
 A helyszín még függőben van.
 Két lehetőség van, vagy a Balaton felvidék, vagy a Dunakanyar.
 Szerintem totál tök mindegy, úgyis a kirándulás legizgalmasabb és legfelejthetetlenebb része,,,az éjszaka lesz:))).
És miért most vannak  utoljára így együtt? 
Mert Danika ugye negyedikes. Jelenleg 3 negyedikes osztály van. 
Jövőre indul a 8 osztályos gimnáziumi képzés, az lesz az egyik osztály, és a maradék gyerekekből pedig csinálnak még két osztályt.
 Úgyhogy meg lesznek keverve rendesen,,,

A 8 osztályos gimnáziumi képzés.
Hát rágódunk rajta rendesen, de eddig 90%, hogy Danika oda fog járni.
 Megrágtuk így is, megrágtuk úgy is :)))) ,,,és még mindig van rajta rágni való:). 
Itt is ugyanazt tanulják, mint a többi felsős, csak nyelvet emelt szinten ill.,  a magyar mellé bejön a kommunikáció. 
Annyi, hogy mivel ezek a gyerekek okosabbak , pörgösebben haladnak és talán húzzák, motíválják egymást.
 Míg ha a sima osztályban marad, ahol vannak azért rosszabb tanulók is , félünk, hogy eltunyul ill. , hogy visszafogják, és ezt nagyon nem szeretnénk.
 Különben nem vagyunk híve a snassz,sima gimnáziumnak.
 De itt ha nem tetszik a  dolog, nyolcadik után le lehet pattanni,,tehát nem kötelező végigjárni, lehet jelentkezni másik középiskolába is,,,és azért ez jó. 
Iskolába oda járna, ahova most,,,csak annyi, hogy papíron, meg mindenen a Széchényi Ferenc Gimnáziumhoz tartozna.
 Na mindegy, még van kb. fél évünk tovább rágolódni rajta:).

10 megjegyzés:

vorosbegy írta...

helyzet ugyanez...Donát felvételizik a 8 osztályos gimibe...én féltem is, meg örülök is...hála, nagyon jó tanuló, de remélem nem ér véget a gyerekkora...nálatok lesz felvételi?

Hanna írta...

Nem tudok róla,,,bár az nem jelent semmit:). Gondolom valahogy kikell szűrni az okosabbakat, ha mondjuk 70-en jelentkeznek,,,,de tényleg nem mondták.

Ákombákom és Réka írta...

Nem könnyű döntés, mi is küzdünk.Szépség hogy van?
Cuppp Ákomka

Ingrid írta...

Nem könnyű dilemma...
Jó újra látni Benneteket!

KBernadett írta...

szia!
Szerintem jó lesz az a nyolcosztályos gimi:-)

Én anno hatozstályosba jártam s nekem sokat tett, bár az elején kicsit nehezebb volt mert hogy mi már hetedikbe a kilencedikes anyagot tanultunk(pl.:9 matekból) de jó volt én szerettem!

Sokat tesz a jövőéért ezzel:-)

sok puszi nektek!
Most már ugynéz ki látogatlak titeket is:-)
Durda Bettyke és anyukája:-)

Mia és Maja írta...

Sok sikert Nektek az iskola választásában!:)
Mi ehhez nem igen tudunk hozzászólni,mert itt 8 éves az elemi iskola,utána jön a gimi,vagy amit választanak...

JÁZMIN BARÁTNŐNKNEK JÖTTÜNK NAGYON BOLDOG HÓFORDULÓT KÍVÁNNI!:p:)))

Szép vasárnapot Nektek!:)
puszika!!!

Hanna írta...

KÖszike Miácska és Majácska, na meg persze Nóri Anyu:-)))
Puszika

Évi írta...

Merre vagytok csavargók????

Névtelen írta...

http://vaniolgi.freeblog.hu/archives/2008/10/29/JATEK/#feedback játék nálam ha nem zavarok:)olgi és vani

Névtelen írta...

nyugodtan kilinkelhetsz.olgi és vani