2009. május 31., vasárnap

191,) Szépségverseny Anyával:))))))



Hát bekattantam rendesen és közkívánatra:) jelentkeztem az I. Barcs és környéke szépségversenyre "érett szépség"- (bár nem érzem annak magam:) )- kategóriában.
A döntőbe jutáshoz ( mely június 20-án lesz) először is szavazatokat kell gyűjteni,,,úgy, hogy ha valaki érdemesnek talál rá, megköszönöm ha szavaz rám:)))),,,itt:

(akik "ismernek" a nevemet is tudják, azért nem írom ide)

Természetesen itt a blogban majd közlöm a további fejleményeket is a versennyel kapcsolatban. A következő selejtező június 12-én lesz, ott derül ki, hogy kik jutnak be a döntőbe.

Köszönöm!
Puszi
Hajni


2009. május 27., szerda

190,)Országos kompetenciamérés 2009. május 27.


Az először 2001 őszén megrendezett Országos kompetenciamérés 2009. május 27-én hetedik alkalommal méri fel a közoktatásról szóló törvényben meghatározott tanulók 6., 8., 10. évfolyamos csoportjának teljes körén a szövegértési képességeket és a matematikai eszköztudást. 
A felmérést minden iskola minden 4., 6., 8. és 10. évfolyamos tanulója megírja. Idén 2961 iskola összesen 4261 telephelyén több, mint 400.000 diák vesz részt a mérésben.

 A tanulók a mérés során kapott mérési azonosítójuk birtokában megismerhetik majd saját egyéni eredményeiket is.

A fenntartói, iskolai és telephelyi jelentések segítik az iskolákat abban, hogy a két felmért területen objektív képet kapjanak teljesítményükről, megismerjék erősségeiket és gyengeségeiket.

A mérés a teljesítményeket nem csak abszolút skálán mutatja be, hanem a tanulók szociokulturális hátterét megjelenítő családi háttérindex segítségével azon iskolák rendkívül értékes pedagógiai teljesítményét is láthatóvá teszi, amelyek nem a legjobb körülmények között élő, legtehetségesebb tanulókkal foglalkoznak.

A mérésben alkalmazott feladatok nem a NAT, a kerettantervek, vagy az azokhoz fejlesztett tankönyvek által közvetített tudástartalom elsajátításának mértékét mérik, a felmérés nem az adott tanévi tananyag ismeretanyagának számonkérése, hanem azt vizsgálja, hogy a diákok által a közoktatásban addig elsajátított ismereteket milyen mértékben tudják alkalmazni a mindennapi életből vett feladatok megoldásában.

A szövegértés területen a különböző szövegekhez (elbeszéléshez, rövid történethez, magyarázó szöveghez, menetrendhez vagy éppen egy szórólaphoz) kapcsolódó kérdések jellemzően az információk visszakeresését, következtetések levonását, kapcsolatok felismerését vagy a szöveg részeinek vagy egészének értelmezését várják el a tanulóktól.

A matematikai eszköztudás területén pedig a feladatok valamilyen életszerű szituációban megjelenő probléma "matematizálását", megoldását és a megoldás kommunikálását kérik a tanulóktól a matematika különböző területeit érintve (mennyiségek és műveletek; hozzárendelések és összefüggések; alakzatok síkban és térben; események statisztikai jellemzői és valószínűsége).


Ügyes légy Danika!!!

2009. május 26., kedd

188,) 'Strand'szezon,,,és egyebek


Pár napja mi is megkezdtük a "strand"szezont,,,,igaz még csak ebben a műanyag izében:).
Mindenesetre Jázmin grófnő nagyon élvezi, soha nem várja meg míg átmelegszik a víz ,,,,rögtön beleveti magát a hideg habokba:-S.



A régebbi képek nézegetése közben találtam pár variációt ezen műanyag -virág- izé felhasználására:-)


Például pihenőhelynek, megfáradt kismamáknak:-),,,




,,, vagy lim-lom, egyéb kacat,,,és még járni nem tudó gyermek tárolására.



Vagy kutyaitatónak,,,


,,, esetleg kutya-wellness szállodába pihenőhelynek:).


2009. május 23., szombat

187,) A raj


Ezt a rajt pár napja találtuk a kertünk végében. Gyorsan befogtuk,,,igaz csak másodszorra sikerült,,,,de meglettek. Plusz egy család,,,

Egy kis tudomány (már akit érdekel:-) )

"A természetes rajzást a legtöbb esetben a túlnépesedés idézi elõ. A rajzási ösztön hatása
alatt tehát hozzáfog a család a herék és anyák neveléséhez, s mikor az anyabölcsõk
8-10 napos korukat elérték, rendszerint be is következik a raj kivonulása. Az öreg anya
tehát nem várja meg a fiatal anyák teljes kifejlõdését, hanem már ezt megelõzõleg kivonul
az õsi lakásból a népesség egy részének kíséretében. Ez a természetes rajzás
rendszerint való lefolyása."

2009. május 22., péntek

186,) Hánykolódók :)


Hát, igen.
 A tegnapi nap folyamán én is ilyen fitten és erőtől duzzadóan néztem ki :).
 Az egészet a Martin kezdte, csütörtökön hajnali egy órakor jó  pár hánykolódással,,,,majd folytatta a Dani,,,lájtossabb (értsd: csak 1x hányt) kivitelben.
 Én fennt voltam velük,,,vagyis a Martinnal, úgyhogy hajnali 4 körül feküdtem le és első osztályú gyomorgörccsel ébredtem pár óra múlva.
 Vártam, hogy majd én is hánykolódom,,, de én ettől megkímélődtem,,,,cserébe jó kis karcsúsító ;-) hasmenést kaptam:).
 Apa elvitte a fiúkat dokihoz, szerencsére nekik már semmi bajuk nem volt reggelre,,,nagyon nehezen viselték a keksz-ropi-tea diétát,,,egész nap éhen akartak halni:). 
Én pedig egész nap csak feküdtem,,,,marha sz..rul voltam,,, de mára( úgy néz ki, bár nem vagyok 100%os) visszatértem az élők sorába (kopp-kopp), gondolom csak ilyen egynapos nyavalyát szedtünk össze,,,és remélem Jázmint elkerüli! 

2009. május 19., kedd

185,) Önfotók

Jázmin mostanában nagyon rá van gerjedve a fényképezőre, egészen a múlt hétig, amikor is szigorúan el kellett előle dugni, miután a homokozóban találtuk meg, tele finom szemcséjű homokkal,,,,szerencsére nem adta meg magát a szerkezet,,,Pedig nagy kedvence a tésasszonynak, maga felé fordítva a fényképezőt, "jobbnál-jobb" önarcképeket készíteni,,,ilyeneket már milliót kitöröltem, most párat betettem ide az utókornak:)

Íméééé, a művek:






2009. május 14., csütörtök

184,) Dani a szerény:)




Tegnap Danika nekiállt a matek házijának,,,,majd pár perces feladaton való gondolkodás után felcsattant:
"-Én nem akarok matek zseni lenni, mert mindig olyan nehéz házit kapok :)))"

Hogy ezt a szerénységet kitől örökölhette,,,:)))))))))))))

2009. május 12., kedd

183,) Megint verem a nyálam :-)))))


A történet még talán tavaly február-március körül kezdődött, amikor is írtam egy kis történetet a Reader's Digest-nek,,,,amit én már azóta régen el is felejtettem.
 Mígnem tegnap jött egy boríték, benne egy  májusi  példány és egy levél ,,,, melyben írják, hogy "Beküldött írását megjelentettük a 2009 májusi magazinunkban, a Napos oldal rovatunkban. "
Talán 15 sorról van szó, egy kis vicces óvodai történet a Danival kapcsolatban,,,de én totál büszke vagyok magamra:))))). 
Ja és honoráriumot is kaptam érte,,,:).

2009. május 3., vasárnap

182,) Anyák napja


Nagyon-nagyon boldog Anyák napját minden Anyukának,  Nagymamának és kismamának !!!

Millió puszi :

Jázmin, Dani & Martin

181,) Egypercesek


JÁZMIN
Napról-napra rosszabb..., olyan hülyeségeket tud néha csinálni, hogy  legszívesebben visítanánk!
Egyre többet beszél,,,és bizony néha elég alpári módon,,,hiába,,, lassan meglátszik, a fiútesok hatása. Az ovis beíratást elhalasztottuk jövőre, mivel idén a kiscsoportos óvonőkből elég unszimpatikus a felhozatal,,,tehát marad velem itthon és majd egy év múlva ovizunk.

 Természetesen a szépségéből továbbra sem veszített semmit:))))




DANI
Az elmúlt 2 hetet különböző versenyeken töltötte : helyesírási, olvasási, matematikai és alapműveleti:). A héten pedig a levél is megjött a gimnáziumból, hogy felvették (amit már eddig is tudtunk) és, hogy június 22-én lesz a beíratás.




MARTIN
Az ő beíratása is megtörtént az általános iskolába, az Anyák napi ünnepségen is túlvagyunk,,,és lassan várjuk a ballagást:) és a nyári szünetet!


2009. április 23., csütörtök

180,) Martin duma


Ma az oviban járt a védőnő. Megmérte a súlyúkat, a vérnyomásukat. Itthon a Martin érdeklődik:
"- Dani, nálatok nem volt ma  a suliban a mérőnő ?" :)))))))))))

2009. március 12., csütörtök

179,) 33


Hááát, visszatértem :).
 Köszönöm, hogy annyian hiányoltatok, nagyon jól esik.
 Szívem szerint leírnám, hogy mi volt a távolmaradás, hanyagság oka, mert megérdemlitek, főleg ti akik hiányoltatok,,,de annyira nem nyilvánosságnak szánt téma. 
Aránylag jól vagyok,,,kezdem összeszedni magam,,,, 
Ja és ma vagyok 33 éves:),,,igaz én még mindig 25nek érzem magam:))))
Szülinapom alkalmából tetováltattam a bokámra,,,régóta vágytam rá,,,és örülök, hogy megvan.
A gyerekekkel nincs semmi gond,még mindig ügyesek, okosak, szépek :))))) . A vizsgám szuperjól sikerült, a végén még a nevemet is említették, amitől le is hidaltam rendesen:))

Igérem most már jövök és pótolok:)
Mégegyszer puszi mindenkinek!



2009. február 15., vasárnap

181,) Helyzetjelentés



Mindenkit puszilunk, megvagyunk,,,csak Anya gőzerővel tanul a szerdai vizsgájára,,,ezért a hanyagság.
 A legfontosabb pedig, hogy Danikát felvették a 8 osztályos gimnáziumba, úgyhogy szeptember elsejével a barcsi Széchenyi Ferenc gimnázium oszlopos tagja lesz !!!! 
Kis ügyike:-)





2009. február 6., péntek

180,) Függőség játék

Még lepattanásunk előtt játékra invitált Hugomum. Le kell írnom azt az 5 dolgot, ami nélkül már-már nem tudnék meglenni:). 
(Nem sorrendben)

1.) autó:
Olyan, mint a 4. gyerekem:). Utálok gyalogolni (azért szoktam kicsit), én vagyok az a típus, aki tényleg majdnem oda is autóval jár. Nem olyan régen elugrottam bicajjal (nagy szó) a tőlünk kb. 50 mre lévő boltba, a szomszéd bácsi csak lesett, majd csodálkozva megkérdezte, hogy"- Hajnika, maga tud biciklizni?:-o :-)))

2.) TV, Net.
No comment. 

3.) kalóriaérték figyelése az élelmiszereken
Sokakkal ellentétben én a magas kalóriájú cuccokra bukom:), mivel félek a fogyástól. Nálam csakis a magas zsírtartalmú tejföl, sajt stb. jöhet szóba, tehát minden ami nem egészséges.:)

4.) orvosi könyvek, újságok
Középsúlyos hipochondernek tartom magam:))), így megrögzött orvostudomány figyelő vagyok, imádom az ilyen műsorokat, újságokat, könyveket!
Mondjuk a terhességeim alatt marhára nem könnyítette meg a dolgomat a túlolvasottság:),,,olyan voltam, mint az állatorvosi ló:)))

5.) Mi más, mint a gyerekeim:))

Továbbadom Druszimnak, Ákomnak, Mia és Majának, Bogáranának és Gréta és Dalmának!

179,) Megvagyunk:)



 Puszi mindenkinek!
Hamarosan jövünk:)

2009. január 31., szombat

178,) 1 hét szünet:)



Mivel már marhára elegünk van a hidegből és az országból, úgy döntöttünk lepattanunk egy hétre Mexikóba, oda is Acapulcoba, ahol a hőmérséklet most a 30-33 fokot verdesi.
 Pihenünk és semmire sem gondolunk, főleg nem a pusztulat Magyarországra,,,



,,,, hatásszünet,,,




Na ez volt a vicc:-))))),,,sajnos.
 Nem megyünk mi sehova, kell a pénz a frankos hitelre:-(. Viszont az egy hét szünet tényleg igaz, ugyanis a mostani netünk holnaptól balra el,,,,és majd talán jövő héten ideér a modem a gyorsabb nethez. Úgyhogy mindenkinek szép hétvégét és jövő hétre szép hetet, amint itt a net,természetesen jövünk!!!!
Addig is puszika.

2009. január 28., szerda

177,) Dátha


Kezdte a Martin a múlt héten bőséges orrfolyással, amihez kedvet kapott a lányka is, úgyhogy most sztereoban fújják/szívnánk az orrukat. Nekem is kapar néha a torkom és tüsszögök is néha-néha. Pedig én nem dőlhetek ki,,,olyan nem lehet:),,,akkor itt megáll az élet. Vitaminozunk továbbra is 1000rel, és reménykedem, hogy ennél nagyobb bajunk nem lesz,,,és az influenza is majd jó messzire elkerül majd.
Úgy legyen,,,:)

2009. január 26., hétfő

176.) Könyves poszt

Ákomkáéktól kaptunk egy újabb játékot, aminek a lényege, hogy írjak 5 könyvet amit tavaly olvastam,,,háááát most sorolhatnám az Anna és Petiket, a Pöttyös Pannikat, Franklint meg a haverjait:-),,,,mert 2008-ban ezek vitték a pálmát:-).
 Úgyhogy inkább eltérnék a dátumtól, és áttérnék a kedvenc könyveimre.
 A favorit, ami mindent visz, és amit már nagyon sokszor olvastam, és ami már újra csikál:-) az Dallos Sándortól A Nap szerelmese és az  Aranyecset,,,(Munkácsy Mihály élete),,,imádom!!!!


Még tavaly olvastam Kornis Mihály: Vigasztalások könyvét is,,,felér 200 doboz nyugtatóval:). 
Szépen ír nagyon, szeretem..


Aztán volt lájtos könyv is a kezemben (Szöcske néni jóvoltából), a
Gesztesi-Bocskor-Árpa : Macsó papák. 



És, hogy okosodjak egy kicsit olvastam egy kis száraz cuccot is,,,
Hercog Máriától a Gyermekvédelmi kézikönyvet.

Van még három könyv, ami a megboldogult gyermekkort idézi és amiket szeretek újra és újra elővenni és évente legalább egyszer elolvasni .
 Ezek a Légy jó mindhalálig, a Kincskereső kisködmön és a Lassie hazatér.




 De ha nagyon bekattanok, még mélyebbre is tudok kotorni a könyvespolcon,,,,egészen a lányos csíkos és a pöttyös könyvekig ,,, deee jóóók is azok:-).



Aztán van egy könyv amire nagyon vágyok már, hogy elolvassam,,,de ezt majd csak a februári vizsgáim után,,,az pedig 
Gabriel Garcia Márquez: Szerelem a kolera idején
,,,,rettenetesen kiváncsi vagyok már rá, és alig várom, hogy olvashassam.


2009. január 25., vasárnap

175,) Félévi bizonyítvány


Pénteken a félévi bizonyítvánnyal érkezett haza Dani a suliból. Természetesen megint csak dícsérni tudom, hiszen példás lett mindenből. Az egyedüli a rajz volt , amihez azt írták, hogy visszafogott a festés-rajzolás iránti érdeklődése. Hát kérem nem is festőnek készül:-). Továbbra is nagyon okos (tiszta Anyja:-) ), a félévi dolgozatokat is szuperűl megírta. Még mindig a matek az erőssége, illetve a nyelvtan. 
Úgyhogy ismét okkal verem a nyálam :-)),,,

2009. január 24., szombat

174,) Frizura,,,azaz probálkozunk, probálkozunk:)

Hát levágtuk. 
Pedig Anya megfogadta, hogy ő aztán soha, hogy inkább törjön le a keze ha ollóval a hajamhoz közelít. 
De kellett.
 Mert annyira össze-vissza nőtt.
 A fejem tetején már jó hosszú volt,  oldalt a füleim mellet talán  csak10 centis, míg lent hátul 20 szál már szinte a derekamat érte ha kihúztuk a kunkort.
 Na ennek a csodálatos egyvelegnek vetett véget gonoszAnya azzal, hogy hátul levágta a lófarkincámat, oldalt és a frufrum pedig csak ki lett igazítva . Most a copfim is lerövidült kb 5 centire, de jól áll....Ja és ezzel a hajvágással reménykedünk a csodában, hogy talán dúsúl kicsit és nem úgy fogok ébredéskor kinézni, mint aki álmában a 220ban nyúlkált. 

Természetesen a hajvágás nagyon fájt, ordítottam közben,,,azaz szenvedtem a szépségért rendesen:)

 ( Az arcomon  a tetű lassan gyógyulú bárányhimlő nyomai láthatók :-))