2008. december 4., csütörtök

149,) Anyai gondoskodás, avagy mire is jó a rágógumi?

Hát igen, most egy kicsit elszégyeltem magam, ahogy nézem a "gyerekeimet", mert elég megviseltnek tűnnek:))).
 Remélem azért a gyámügy nem fog rámszállni, és nem veszik el tőlem az én Gézámat és Emimet:-). Jaaa, és zsenge korom ellenére, karácsonyra várom a harmadikat,,,,nagycsalád leszek:-)))).
 Juhéééééééééé,,,,,:)))


2008. december 2., kedd

148,) Ajándékok


Totálisan jól állok a karácsonyi ajándékok terén.
 Köszönhető ez annak is, hogy idén már október körül elkezdtem 'vakarózni', hogy milyen ajándékok legyenek.
 Abban a hónapban már Jázminkáét meg is vettem.
 A fiúké még pár hétig kérdéses maradt, de kitaláltam, majd múlt héten kedden  meg is rendeltem nekik a Játéknet -ről, ami cütörtökön már nálunk is volt. 
Tehát a mi ajándékain le vannak tudva. 
Aztán ott vannak még a nővéremék, mint a fiúk keresztszülei és Anyukámék.
 Kitaláltam, hogy ők közösen vegyenek, így nagyobb értékben talán értelmesebbet találnak.
 Ezt is átvállaltam magamra, és már ezek az ajándékok is megvannak,,,,kivétel a Danikáé, amit a héten szeretnék már letudni.
 Mivel elég nagy dolgokról, pontosabban dobozokról van szó,,,minden cucc ott leledzik Anitáéknál a szomszédban. 
Holnap lesz a napjuk a becsomagolásuknak. 
Nálunk könnyítés az is, hogy egy-két éve, mi felnőttek nem veszünk egymásnak, így anyagilag is jobban jövünk ki, és mindig is olyan marha nehéz volt megtalálni a megfelelő ajándékot, amikor szinte mindenkinek van mindene. 
Volt olyan, hogy az utolsó pillanatra hagytam mindent, és bizony kerültek haza olyan hülyeségek (játékok), amivel szenteste kivételével talán soha többet nem játszottak.

Úgyhogy most  kicsit hátradőlhetek, és megveregethetem a saját vállamat, mert nagyon ügyi voltam:)

2008. december 1., hétfő

147,) Jázmin és a tv

Nem vagyok az a kimondott tv nézős fajta, de ha kedvemre való megy, akkor azt szó nélkül végignézem. Köszönhető ez annak is, hogy nálunk a hajnali óráktól kezdve, estig szól a tv (valamikor mind a kettő:) ),,,,tehát mi ún. háttértévézünk /na most lehet fúúúúgatni:-) /, nem bírjuk a csendet. Az esetek zömében Minimax megy,  Hír tv :-) és a Paprika. Nagy kedvenc a Sprektum és a különböző tudományos csatornák is.  
Na mindegy, tehát térjünk vissza rám.
A Minimaxon az újabb nagy kedvenc (természetesen csakis Elmo után) a Miss B.G.,,,,ez az a két mese amit nagyon szeretek. És ennnyi. Nagy szívfájdalmam, hogy a Cool tvről leszedték drága Győzikémet :)),,,,sajnos az rtl klubon nekem már későn van. Jaaa, és ki ne felejtsem az én drága "papa" filmjeimet, a Bud Spencer - Terence Hill vígjátékokat.
Tehát ha jól összeszámolom, kb napi fél órát tévézek (vagy annyit sem),,,ami szerintünk nem sok. Mert azért még mindig Géza gyermekem nevelésére fordítom legtöbb enerdzsimet:).

2008. november 30., vasárnap

146,) Az első




 

Meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorúnkon.
 A gyerekek már tisztára odáig vannak a közelgő ünnepek miatt, amire a tegnapi lakás dekorálás még rátett egy lapáttal,,,,de szerintem ez így is van jól. Az adventi naptár is már ott lóg a helyén,  amin beosztottuk a bontási sorrendet. Jó, hogy 24 nap van, így pont 8 nap jut mindegyikőjükre,,,és mint rangidős, a Danika kezdi a nyitogatást holnap, majd másodikán a Martin, harmadikán a Jázmin és így tovább,,,ezzel is gyorsítva a várakozást a nagy napig. A jövő hét pedig a Mikulás (Jázmin szerint a  Papa:) ) jegyében fog telni, mert szinte minden napra jut valami Mikulásos program, amin szeretnénk részt venni,,, 



2008. november 27., csütörtök

142,) Jééé, nem is tudtam:)

Járok gyakorlatra itt Barcson a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Intézetbe, és a múlt héten a helyi pap tartott fél órás előadást a gyerekeknek az Adventről. Elmondta, hogy az Advent színe a lila, ebbe a színben miséznek a papok Advent idején, és a templomot is ebbe a színbe öltöztetik. Eddig stimm:). Amit nem tudtam, az az, hogy az Adventi koszorún a gyertya színe nem bordó (mint ált. nálam:-) ), nem arany, nem zöld meg sárga,,,,hanem a 3 . hét kivételével természetesen az is lila, a 3. heti pedig rózsaszín. A rózsaszín abból alakul ki, hogy a 3.héten hozzájön a boldogság fehér színe és így lesz a lilából rózsaszín. Az alapja természetesen a zöld.

Valami ilyesmi:


Ui.: Én is elkészítettem a héten az adventi koszorúmat,,,, naná,  hogy bordó a gyertya,,,,de ha egyszer az megy a nappalihoz:-)

2008. november 21., péntek

141,) Torokfájásra, köhögésre


Az ősz és a hidegebb idő beköszöntével a mi konyhánk elmaradhatatlan "dísze" a képen látható finomság.
 Elkészítése pofon egyszerű és köhögésre tényleg nagyon hatásos.
Tehát:
 Veszünk egy fekete retket, amelyet kivájunk úgy, hogy kb. 1 cmnyi széle maradjon, majd a gödörbe mézet töltünk.
 Ajánlatos alá kistányért, tálkát tenni, mivel a méz  kiszívja a retek levét, ezáltal a folyadék mennyisége megnő, ami túlcsordul a retken.
 Egy napot állni hagyjuk. 
Valaki ezt hűtőben teszi, mi nem. 
Másnap kanalazhatjuk a vitamindús mézet, majd kiürülve az üreget újratölthetjük. 

Egészségünkre!:)


140,) Szerencsére,,,,




,,, a Martin puklija lemenőben van, és a foga sem fáj, ergo az orvoshoz sem kell visszamennünk ma!!! :))
Éjjen !

2008. november 20., csütörtök

139,) Nyílt nap a suliban

Ma a Danikáék sulijában nyílt nap van, azaz be lehet ülni akármelyik osztályba akármilyen órára. Természetesen én a Danikáékhoz mentem az első órára, ami matek volt. Nagyon ügyesek voltak, sokat jelentkeztek, a táblánál feladatoztak. Dancsi is boztos volt kinnt vagy 10x a táblánál. Nagyon szerettem volna beülni a második órára is , ami nyelvtan volt, de a Martint fogorvoshoz kellett vinni, mert tegnap megfájdult a foga, ami ma reggelre kicsit fel is dagadt. A doki kipucolta neki, majd írt fel antibiotikumot. Ha holnapig nem megy le a pukli, akkor délután vissza kell vinni.



Danika megérkezett a suliba, Soma koma pózól:)



A 3 jóbarát : Dani, Soma és Alex:)


Detto,,, csak közelről


Előkészülnek az órára



Csííííz:)))


138,) Az influenza elleni védőoltásról mégegyszer




Megrágtam, jóóó alaposan (értsd utánaolvastam) és úgy döntöttem nem adatom be a gyerekeknek. Az i-re a pontot pedig az tette fel, hogy a Jázminnak kettő kellene belőle. Na nem!

2008. november 15., szombat

137,) A kis nassoló


Imádom a mézet!!! 
Van otthon ilyen pumpás tartályunk- amiben mézet is árulunk-és amelyet Anya azért mer előhagyni, mert ettől még én sem leszek nyakig ragacsos,,,ergo a lakás sem:))).
 Mindig viszem a kisszékemet, leveszem a flakont, lekucorodom a sarokba és nyomkodom a számba vagy 10 percen keresztül.

 
Nyam-nyam


TIPP : Ezeket a tartályokat nagykerből vettük, de forró vízzel, jól átmosott kézmosó folyadékos flakon is megteszi

2008. november 14., péntek

136,) Influenza elleni oltás

Végre elhatározásra jutottam abban, hogy beoltassam-e a skacokat influenza ellen.
 Ma el is mentem felíratni a Begrivac-ot a  gyerekorvosunkhoz, amikor kiderült, hogy a Jázminnak - mivel 36 hónap alatt van - kettőt kellene kapnia kb. 4 hét különbséggel.
 Az oltóanyag 0,5 ml, de ő ezt az adagot nem kaphatja, csak a felét a 0,25 ml-t majd egy hónap múlva mégegyszer 0,25 ml-t. 
Most viszont dillemmába estem, hogy érdemes -e kétszer szuratni influenza miatt ?
 A fiúknál nincs gond, ő nekik egy jár:) ,,,és nagyon örülnek neki ;-).


Bővebben az influenza elleni oltásokról itt és itt.

135,) Találos kérdés


Na ki is az úr a házban ?



 

2008. november 11., kedd

134,) Isten éltesse,,,,


,,, a Martinokat !!!!!
(na egye fene, a Mártonokat is :) 


2008. november 8., szombat

133,) Jázminos cuccaim

Ha már Jázmin vagyok és van egy ilyen szépséges mesehős is , természetes, hogy nekiálltunk gyűjteni a Jázmin hercegnős dolgokat. Azért fanatikusak nem vagyunk, de ha az utunkba kerül valami Jázmin hercegnős,  azt azért nem hagyjuk ott:), főleg, hogy szerintünk az összes Disney hercegnő közül Jázmin a legszebb:-))). 

Tehát van:

2 db kinderfigurám


egy párnám


Kettő faliképem
1.


 2.


Egy könyvem


És egy pár hajcsat Ákom drágámtól



A gyűjtés természetesen folytatódik.
 Ha valamivel bővülünk, itt a Jasmine News -on közzétesszük:)):


2008. november 5., szerda

132,) Kacatkirálynő

Általában ha megyünk valahova, mindig valami késztetést érzek arra, hogy előtte átguberáljam a kacatos dobozok valamelyikét,,,holmi kincs után kutatva, amit magammal vihetek esetleg a boltba. 


"- Mit is vigyek, mit is vigyek?"




"-Talán ezt? Vagy a leszakadt kezű babát?"




"-Anya! Készen vagyok,,,mehetünk!"



2008. november 1., szombat

132,) Halottainkért

2008. október 31., péntek

131,) Játék

Játékra invitált Vani és Olgi.

 A játék menete a következö :

 - Linkeld be a blogodba aki meghivott a játékba
 -Írj magadról hét dolgot. Akár különleges, akár hétköznapi vagy esetleg titok.
 -Nevezz meg 7 embert s linkeld ki a blogodban.
 -Egy hozzászólásban értesítsd őket a játékról. 

Akkor lássuk:
1,) Imádom a népitáncot. Régen én is aktívan táncoltam a Boróka táncegyüttesben. Sajnos a suli miatt abba kellett hagynom, de rettenetesen hiányzik :-((. Ha a tvben néptáncot látok, szinte összeszorul a szívem,,,

2,) A 3 gyerekemet eddig összesen 7 évig szoptattam és most kezdtem júliusban a nyolcadikat:-O. Igazán megértem a Köztársasági Érdemrend Szoptatási Kiskeresztjére:-)).

3,) A kettes bejegyzésben leírtak folyományaként  szeretném megcsináltatni a melleimet:-). Na nem mintha annyira nagy bajom lenne velük, szerencsére deszka sem vagyok,,,mégis szeretném. Sajnos gonoszBéla nem engedi:).

4.) Imádom a tojásos nokedlit, amelyet úgy eszek, hogy leöntöm jóóó rendesen salátalével:). És mivel a hülyeség ragadós, a fiúk is így szeretik.

5,) Imádom a lépcsős házakat (kétszintes vagy tetőteres,,,nem lépcsőház:) ). Sajnos a miénkből még mindig hiányzik. De megfogattam, hogy ha innen költözni fogunk (amely 100%), akkor csakis olyanban amelyben vírít egy lépcső. / Ha esetleg van egy titkos, milliomos blogolvasom meglephet egy ilyennel:))) /

6.) Megboldogult lánykoromban szinésznő akartam lenni. De nagyon. Időpontom is volt felvételire a Nemzeti Sziniakadémiára (még talán meg is van a levél), ahova nem mentem el. 
Azt hiszem sokat vesztett a szakma:))).

7.) Én is szeretem a Győzike show-t! :)))

Na ennyi!:-) Én továbbadom Miának és Majának, Ákom drágámnak, Hannának és Mikoltnak, a Szkokán fiúknak, Jázmin druszinak, Gréti és Dalma és Hanna és az ikrek,,,-nek. 

 

2008. október 19., vasárnap

130,) Szülőin



Nemrég Danikáéknál voltam szülői értekezleten.
 Ilyenkor meg lehet nézni az addig írt dolgozatokat, felmérőket.
 Megbeszéljük, hogy mennyi legyen az osztálypénz, hova menjenek osztálykirándulásra stb. Idén, mivel most vannak utoljára így együtt (erről lejjebb), mint osztály és mint utolsó éves alsósok, úgy döntöttünk, hogy 2 napos kirándulás legyen.
 A helyszín még függőben van.
 Két lehetőség van, vagy a Balaton felvidék, vagy a Dunakanyar.
 Szerintem totál tök mindegy, úgyis a kirándulás legizgalmasabb és legfelejthetetlenebb része,,,az éjszaka lesz:))).
És miért most vannak  utoljára így együtt? 
Mert Danika ugye negyedikes. Jelenleg 3 negyedikes osztály van. 
Jövőre indul a 8 osztályos gimnáziumi képzés, az lesz az egyik osztály, és a maradék gyerekekből pedig csinálnak még két osztályt.
 Úgyhogy meg lesznek keverve rendesen,,,

A 8 osztályos gimnáziumi képzés.
Hát rágódunk rajta rendesen, de eddig 90%, hogy Danika oda fog járni.
 Megrágtuk így is, megrágtuk úgy is :)))) ,,,és még mindig van rajta rágni való:). 
Itt is ugyanazt tanulják, mint a többi felsős, csak nyelvet emelt szinten ill.,  a magyar mellé bejön a kommunikáció. 
Annyi, hogy mivel ezek a gyerekek okosabbak , pörgösebben haladnak és talán húzzák, motíválják egymást.
 Míg ha a sima osztályban marad, ahol vannak azért rosszabb tanulók is , félünk, hogy eltunyul ill. , hogy visszafogják, és ezt nagyon nem szeretnénk.
 Különben nem vagyunk híve a snassz,sima gimnáziumnak.
 De itt ha nem tetszik a  dolog, nyolcadik után le lehet pattanni,,tehát nem kötelező végigjárni, lehet jelentkezni másik középiskolába is,,,és azért ez jó. 
Iskolába oda járna, ahova most,,,csak annyi, hogy papíron, meg mindenen a Széchényi Ferenc Gimnáziumhoz tartozna.
 Na mindegy, még van kb. fél évünk tovább rágolódni rajta:).

2008. október 16., csütörtök

129,) Akvárium díszítés - á la Jázmin

HOZZÁVALÓK: 1 kreatív gyermek, 1 bármekkora méretű akvárium, 1 kevés margarin, 1 szelet párizsi

ELKÉSZÍTÉS: A kreatív gyermek a margarint vékonyan rákeni a párizsiszeletre. Kb. a felét elfogyasztja, majd a másik felét kisebb darabokra tépve, tetszés szerinti elhelyezéssel ráragasztja az akváriumra. Igen hamar elkészíthető "tetszetős" lakásdíszt kapunk:).

Íme:

2008. október 15., szerda

128,) Szemészet - 2. felvonás

Hétfőn , 5 órára voltunk visszarendelve a szemészetre. 
 A drnő most is nagyon aranyos volt, nézegette a Martin szemét, majd megfogta a jobb felső szemhéját, hogy felfordítsa és alálásson.
 Erre a Martin elrántotta  a fejét, és kiabált egyet, hogy " Ne tépd ki a szempillámat!":)))) - hát haláli volt, mindenki röhögött az Optikában. 
Majd bementünk a rendelőbe, és a drnő bekapcsolta a képeket a falon.
 Most a villa alakúakat kellett elmondania, hogy milyen irányban állnak,,,,és tökéletes lett.
 Még a legeslegkisebbet is jól látta. 
Úgyhogy a látása tökéletes.
 De akkor miért könnyezik? 
Passssz.
 Mondtam a drnőnek, hogy olvasgattam a neten ilyen könnyezős témákat,,,és vannak ilyen emberkék, akiknek így kell leélni az életüket, legfeljebb többet hordanak napszeműveget, főleg nyáron. 
Igen, van ilyen, mondta a drnő, de azok általában a világos szeműek,,,és hát a Marinra mindent lehet, mondani csak azt nem, hogy világos szeme van.
 Olyan csodálatos sötét az ővé, hogy pupilla tágításkor, alig láttuk, hogy hol is a pupilla:)? Mindenesetre kaptunk egy antibiotikumos szemcseppet, azt kell neki napi 4x cseppenteni.
 Majd pedig a hétvége felé felhív a drnő, hogy alakult -e valamit a szeme, használt -e a szemcsepp.
 Ennyi.